Néma sikoly

A fetológia tudománya ma már megkérdőjelezhetetlenül bebizonyította, hogy a meg nem született magzat is emberi lény, teljesen azonos valamennyiünkkel, és emberi közösségünk integráns tagja, ugyanúgy érez és szenved. Kötelező alapmű minden nőnek és lánynak, világnézettől függetlenül.

1984-ben készült egy abortuszellenes dokumentumfilm, Néma sikoly címmel, amely egy 12 hetes terhesség megszakítását mutatta be ultrahangos felvételeken keresztül.

2021. február 21-én, 84 éves korában rákban meghalt Bernard N. Nathanson amerikai orvos, aki élete első felében rengeteg abortuszt hajtott végre, majd abortuszellenessé vált és katolicizált. Nevéhez köthető számos film és kötet, közülük a leghíresebb a Néma sikoly.

Nathanson 75 ezer abortuszt hajtott végre. Az első abortusszal kapcsolatos élménye az volt, amikor a saját barátnője abortuszát kifizette, később pedig egy másik barátnőjén ő maga hajtotta végre a műtétet, így abortálva a saját gyermekét. „Ez szolgált bevezetésként számomra az abortusz sátáni világába” – írta később. Az „abortusz-üzletbe” 1968-ban vonódott be komolyabban.

A KÉPSOROKON LÁTSZIK, HOGYAN KÜZD A MAGZAT ÉS HOGYAN SIKOLT FEL FÁJDALMÁBAN.

Csak 18 éven felülieknek.

You may also like

Amit tudnod kell az eutanázia történetéről | Carpe Deum
19:14
5 views
Az eutanázia nem újkori találmány. Sok ősi kultúrában ismerték ezt a ...
Választott sors - 01 Gájer László
21:30
187 views
Dr. Gájer László 15 éve katolikus pap, tanszékvezető egyetemi tanár, ...
Választott sors 04 - panelbeszélgetés 1
22:45
17 views
Moderátor: Valicskó Ferenc Résztvevők: Gájer László Réder Kristóf ...
Ilyen jövőt akarunk gyermekeinknek?
2:09
108 views
Elon Musk szerint a mesterséges intelligencia veszélyesebb, mint a ...
Meddőség: ördögi terv - magyar felirattal (2022)
27:36
28 views
„Meddőség: egy ördögi program”, amelyet Dr. Andrew Wakefield és a ...
Választott sors - 07 panelbeszélgetés 2
16:55
8 views
Moderátor: Valicskó Ferenc Résztvevők: Czutor Ferenc Nagy Péter
Választott sors - 06 Nagy Péter
21:58
18 views
NAGY PÉTER, biológia, rajz és etikaszakos tanár, grafikus a „Bukósisak ...
Választott sors - 03 Réder Kristóf
20:13
19 views
RÉDER KRISTÓF Kiko kommunikációs szakember, a Papifrankó szerkesztője, ...
Választott sors - 05 Czutor Zoltán
23:55
16 views
CZUTOR ZOLTÁN dalszerző, előadó, tanár, közéleti szereplő Hatgyerekes ...
Ki fogja felnevelni a gyerekeket?
2:53
8 views
„Kérlek, vigyél haza!” Hány gyerek van, aki ezzel a gondolattal alszik ...
Page 1 of 11