EYC

Empowered Youth Coalition = Felvértezett Fiatalok Közösség

Mi is az az EYC?

Az EYC szerte a világban élő fiatalokat egyesítő szervezet, amely arra buzdít, hogy merjünk kiállni a családért és egyben az élet védelméért. A világszervezet létrehozója Sharon Slater, aki emellett a Family Watch International elnöke, szívügyének tartja felszólalni a fiatalokat érő, úgynevezett átfogó szexuális nevelés, illetve az LMBTQ jogok ellen. A másik jelentőségteljes személy, a szervezet társalapítója, Sharon lánya, Jessica Taylor szintén radikálisan életvédő és családtudományt végzett szakember. Célja harcolni a nők jogaiért, felvilágosítani őket, hogy az abortusz milyen káros hatással van rájuk mind fizikailag, mind mentálisan.

A közösség nagy örömmel várja elsősorban a 15-35 év közti fiatalok jelentkezését. Jelentkezni lehet akár egyénileg, akár valamilyen más szervezet nevében. Mára közel 200 szervezet csatlakozott az EYC-hez, ami sikeresen felülmúlta a célkitűzésnek vett 100-at.

A májusban elindult kezdeményezés kiváló teret nyújt a fiataloknak, hogy találkozzanak hasonló gondolkozású emberekkel, akikkel meg tudnak vitatni életbe vágóan fontos témákat, mint például az egészséges szexualitás, a családerősítés fontossága, a pornográfia beszüntetése, a gyermekek szexuális kizsákmányolása, a szülői jogok, a vallásszabadság stb.

Beszéljünk egy kicsit az EYC küldetéséről, hogy mi is a missziójuk. Az első és legfontosabb, hogy kiképezze világszerte a fiatalokat, hogy merjenek a család védelmére kelni és azt előtérbe helyezni. Továbbá felelősségvállalásra és a családi egység iránti elkötelezettségre nevel. Másik fontos üzenete az EYC-nek, hogy merjünk a médiában felszólalni, hirdetni olyan igazságokat, amelyek erősítik a gyermekek, a fiatalok és a családok jólétét. Az abortusz elleni harc szintén előtérbe kerül. Világosítsunk fel mindenkit, hogy az emberi élet már a fogantatástól elkezdődik az anyaméhben és kizárólag a természetes halállal érjen véget. Harcoljunk tehát azért, hogy elérjük, hogy az abortusz a terhesség mind a kilenc hónapjában törvénytelenné váljon, és az élet győzedelmeskedjék felette. Manapság a család egysége kezd semmivé válni és sokkal inkább előtérbe kerül az egó, az egyén megvalósítása. Isten férfinak és nőnek teremtette az embert. A család alapja a házasság, már a házaspár is családot alkot. Véglegesen elkötelezett páros szeretetkapcsolatukba a lehető legnagyobb biztonsággal születhetnek a gyermekek.

Röviden ez az EYC mondanivalója. Öröm látni, hogy vannak a világban még hasonló nézeteket képviselő emberek, akikben buzog a vágy, hogy a Jót minél több emberrel megismertessék és hajlandóak felvállalni a véleményüket egy olyan világban, ahol elvileg mindenki elfogad mindenkit, kivéve azokat, akik a hagyományokért, vagy a valódi értékekért veszik fel a harcot. Látva ezt a sok embert, akik fent vannak e platformon nekem is megjött a kedvem, hogy lelkesen kiálljak az Igazságért.

Magyarországról mind a Családtudományi Szövetség, mind az Európai Családtudományi Társaság csatlakozott az EYC-hez.

A Családtudományi Szövetség egyik fiatal magyarországi képviselője