Köszöntő

Köszöntjük a Családtudományi Szövetség oldalán!

A Szövetség alapvető célja, hogy elősegítse a jó házasságok és családok kialakulását és megmaradását, amelyet a tudományos, a civil és az egyházi szféra széles körű összefogásával igyekszik megvalósítani. Tagjai szervezetek.

Feladata, hogy tudományos eredményekre alapozva megfogalmazza az egyénre, a párkapcsolatra, a házasságra és a családra vonatkozó alapvető értékeket, magatartási normákat és életvitel modelleket, melyek elősegítik a stabil, harmonikus házasságok és családok kialakulását és fennmaradását.

Sajnos jelenleg a fiatalok párkapcsolati kultúrája sok esetben ideáltalan és jövőkép nélküli, amely meghatározza a családi életről alkotott elképzeléseiket, egyben akadályozza a felelősségteljes párválasztást.

A párkapcsolatot, a házasságot és a családot irányító értékrend mind Magyarországon, mind Európában dezintegrálódott. Számos hazai és nemzetközi felmérés szerint a házasság intézményének társadalmi szintű helyreállítása elengedhetetlen a családi élet válsága és az európai demográfiai krízis megoldásához.

A hagyományos családmodellt a fogyasztói társadalomban hosszú évtizedek óta intenzív támadás éri. Ma már kimondhatjuk, hogy kulturális háború folyik a házasság és a család intézménye ellen.

A támadás fő frontjai: az egocentrikus élvezethajszolás, a promiszkuitáson alapuló »szabad szerelem« hirdetése, az azonos neműek kapcsolatának indokolatlan felülreprezentálása, és a szélsőséges gender-ideológia elterjesztése. A familiáris értékeket lebontani szándékozó politikai, gazdasági érdekhálózat felismerte, hogy a családközösséget az emberek szexuális viselkedésének befolyásolásával lehet leginkább leépíteni és szétzúzni. Tevékenységük révén hazánkban is jelentősen csökkent a tartós párkapcsolatok száma, s meggyengült a házasság és a család intézményének értéke.

A családi élet instabilitása alapjaiban rendíti meg a társadalmat és annak számos felépítményét, így az oktatás, az egyház, a munkavállalás, az egészségügy és az állami struktúra legtöbb rendszerét. A családok stabilitását elsődlegesen a prosperáló házasságok, azt pedig a harmonikus párkapcsolatok kultúrája határozza meg.

A statisztikailag kimutatott alacsony születésszám, a tartós demográfiai hanyatlás a családi élet válságának egyik beszédes tünete. A párkapcsolati kulturálatlanság, a házasság mint érték devalválódása, a gyermekvállalás minimalizálása vagy teljes elhagyása, a biológiai nem relativizálása veszélybe sodorja nemzetek, társadalmak egészének fennmaradását.

Mára a kötetlen, hűség nélküli szexualitás világszerte elfogadottá vált. Az emberek legnagyobb része a pillanatnyi élvezetnek él, és a túl-liberalizált életvitelmodell későbbi hatásait sokszor tévesen méri fel. Az önzés, az egyén érdekeinek egyoldalúan a közösség (családtagok, partner) érdekei elébe helyező együttélés, rossz kapcsolathoz, váláshoz, nem ritkán erőszakhoz vezet. A politikának, a közjó ügyének képviselőjének kötelessége elősegíteni az állampolgárok testi-lelki egészségét és boldogulását, valamint lehetővé tenni a meghatározó emberi kapcsolatok kialakítását. Magyarországon az Alaptörvény és a sarkalatos családvédelmi törvény a házasság és a családi intézmények védelmére kötelez.

A célok megvalósításához háromdimenziós családpolitikára van szükség:

  • Felmérni a jó családok kialakulását és fennmaradását nehezítő vagy akadályozó tényezőket. Figyelemfelhívás cikkekkel, előadásokkal, a társadalom tagjai számára, valamint határozott és egyértelmű tájékoztatást adni a veszélyekről és a megoldásokról a médiában.
  • A témakör interdiszciplináris kutatása és oktatása; kiemelt figyelemmel a párkapcsolati kultúra és a családi életre nevelés alapvető értékrendjére, azt legitimmé és minél szélesebb körben elfogadottá tenni.
  • Javaslatok beterjesztése; pl. a könnyebb lakhatási körülmények kialakítására első házasok számára, valamint az anyagi támogatás, és anyagi jellegű kedvezmények hosszú távú biztosítása a gyermekek szüleinek. (Ezekre Magyarország jelenlegi kormánya pillanatnyilag is jelentős forrást biztosít.)

Nagy valószínűséggel csak a családpolitika ezen első és második dimenziójának megvalósítása esetén várható a házasság és a család intézményének megszilárdulása, a családi élet válságának, valamint a demográfiai válságnak jelentős és hosszú távú enyhülése.

Magyarország Alaptörvénye nemcsak a házasságot és a családot védi, hanem a keresztény kultúrát is. Támadói arra is rájöttek, hogy nem kell az egyházakat támadni, elegendő a a promiszkuitást elterjeszteni és a spiritualitás magától elapad. A keresztény kultúra megőrzése lehetetlen a szabados szexualitás mellett. A házasság és a kereszténység is összeegyeztethetetlen a szabad szerelemmel.

Nem a civilizáció hozta létre a házasságot, hanem a házasság hozta létre a civilizációt. Joseph Daniel Unwin híres könyve (Szexualitás és kultúra, Oxford Press 1934) szerint fejlett kultúra csak úgy jöhetett létre a történelem során, ha mind a nők, mind a férfiak számára a házasság előtti szexuális absztinenciát a társadalom elvárta. Ezzel védte a nőket, a gyermekeket, a családot és végül az egész társadalmat. Amikor a szexuális normák a történelem során fellazultak, akkor minden esetben a társadalom három generáción belül széthullott. A Szövetség azért dolgozik, nehogy hazánkkal is ez történjen.

A Családtudományi Szövetség egyik tagszervezete az Európai Családtudományi Társaság. A Szövetség és a Társaság szakmai céljai gyakorlatilag azonosak. A Szövetség tagjai szervezetek, míg a Társaság tagjai magánszemélyek.

Az Európai Családtudományi Szemle az Európai Családtudományi Társaság folyóirata.