Szerző: Mark Regnerus – közreadva 2023. december 10.
Egy évvel vagyunk túl az USÁ-ban a Roe kontra Wade-et megdöntő Dobbs-döntésen. A 2022 június végi döntést követő tiltakozások hullámában az LMBTQ-identifikált személyek és szervezetek meglepően nagy figyelmet szenteltek a bíróság döntésének. A szivárványos zászló a Dobbs-tüntetések egyik főszereplője volt. Még a Bíróság döntése elleni írásos ellenreakciókban való felszínes elmélyülés is azt mutatta, hogy az LMBT embereket legalább annyira aggasztotta a Dobbs, mint a heteroszexuális kapcsolatban élő nőket, annak ellenére, hogy az utóbbiak egyoldalúan járultak hozzá a tényleges abortusz adatokhoz. Az előbbiek aggodalmának legnyilvánvalóbb oka az volt, hogy Clarence Thomas bíró egybehangzó véleményében utalt más „anyagi jogi precedensek” – például az Obergefell és a Lawrence kontra Texas határozatok – újragondolására.
De a politikai szorongás egy része kétségtelenül abból a tényből ered, hogy az LMBTQ önazonosítás megugrott a homoszexuális viselkedést nem mutató fiatal felnőttek körében. Ez így van. A Gallup új adatelemzései szerint a Zoomerek (azaz az 1997 és 2012 között születettek) körében 20 százalék az LMBT-arány. Az Általános Társadalmi Felmérés – egy 1972 óta kétévente elvégzett felmérés – adataiból kiderül, hogy a 30 év alatti LMBTQ-amerikaiak aránya a 2010-es 4,8 százalékról 2021-re 16,3 százalékra robbant. Az adatforrástól függetlenül egyértelmű, hogy 11 rövid év alatt megháromszorozódott az LMBTQ-identifikáció a fiatal amerikaiak körében. Mégis, a 30 év alatti nem heteroszexuális viselkedési tapasztalat, bár emelkedik, még mindig alig több mint fele ennek az aránynak, 8,6 százalék (2021-ben).
A szexuális viselkedés egykor a homoszexualitástól való legfontosabb megkülönböztetést jelentette. A homoszexualitás azonban átadta helyét az ideológiai és politikai önazonosságnak. A homoszexualitás meghatározásakor a viselkedésről az önazonosságra való áttérés fényében kezd értelmet nyerni a Dobbs-döntéssel szembeni LMBTQ-ellenesség. Valójában előre kellett volna látnunk, hogy ez lesz. Az Archives of Sexual Behavior folyóiratban tavaly közzétett tanulmányunkban Brad Vermurlen társszerzőmmel együtt úgy találtuk, hogy a serdülőkori gender diszfória hormonokkal vagy műtéttel való kezelésével kapcsolatos felnőtt attitűdök legfontosabb előrejelzője – amit talán nem az abortuszjogokkal azonosítanak – nem az életkor, a politikai hovatartozás, az oktatás, a szexuális irányultság vagy a vallás volt. A legjobb előrejelző tényező az volt, hogy a válaszadó saját magát abortuszpártinak tartja-e magát.
Rövid 11 év alatt megháromszorozódott az LMBTQ-identifikáció a fiatal amerikaiak körében. Mégis, a 30 év alatti nem heteroszexuális viselkedési tapasztalat, bár emelkedik, még mindig alig több mint fele ennek az aránynak, 8,6 százalék (2021-ben).
Ez meglepett minket. Utólag belegondolva nem kellett volna. Az abortuszról és a gender orvoslásról alkotott vélemények általában alapvető különbségeken alapulnak abban, hogy az emberek hogyan értelmezik az emberi személyt, a saját testüket, mások testét és magát a célt, amiért létezünk. James Davison Hunter szociológus 1991-ben megjelent Culture Wars [Kultúrháborúk] című könyvében ezt térképezte fel. Az általa akkoriban „progresszív” világnézetként leírtak szerint a testi autonómia a legfontosabb. Mi határozzuk meg, hogy kik vagyunk, és ezt szabadon megtehessük a testmódosítás, valamint a testi folyamatok irányítása és átirányítása révén. A Hunter által „ortodoxnak” nevezett világnézetben viszont a testi integritás felülírja az autonómiát és az önrendelkezést. Ahogy a Heidelbergi Katekizmus híres bevezetése megállapítja, nem vagyunk a sajátunk, hanem – testünkkel és lelkünkkel együtt – megváltónkhoz, Jézus Krisztushoz tartozunk. A testeknek – rendszereknek, részeknek, szerveknek és folyamatoknak – természetes céljaik és végcéljaik vannak, amelyek felé objektíven rendeltettek. Ajándékként kell ezeket elfogadni. A kettő szembetűnően eltérő szemléletmód az énről.
A várandósság érzékelése kétségtelenül alááshatja az embernek a saját teste feletti önrendelkezés érzését. Ez különösen akkor van így, ha úgy értelmezzük a testünket, mint ami „hozzánk tartozik”, és hogy mi uralkodunk felette azáltal, hogy döntéseket hozunk róla. Végérvényesen megváltoztathatod, árthatsz neki, vagy ellentétbe kerülhetsz vele. Nem meglepő, hogy egy várandósság megijesztheti az embereket, mert – a progresszív világkép szerint – jogod van ahhoz, hogy ne legyél várandós, ahogy ahhoz is jogod van, hogy úgy határozd meg magad, ahogyan szeretnéd. Ez egy rokona annak az állításnak, hogy jogod van a testmódosításhoz a saját öndefiníciód szolgálatában. (És miért akadályozná meg a kiskorúság az ilyen jogokat?) A Dobbs mindezt aláásni látszik; a három különvéleményt megfogalmazó bíró azt állítja, hogy „’van a személyes szabadságnak egy olyan területe, ahová a kormány nem léphet be’ – különösen a ’testi integritás’ és a ’családi élet’”
Ahogy a rögzített, stabil szexuális orientációkról szóló korábbi jogilag hatékony érvek átadják helyüket a képlékeny szexuális és gender önazonosságoknak, csábító a kérdés, hogy nem egyszerűen különböző világnézetekről beszélünk-e – ahogy Hunter terminológiája fenntartotta -, hanem alternatív vallási rendszerekről. Az LMBTQ végül is egy nagy sátras rendszer, amely saját rituálékat, hitvallási elkötelezettségeket, istentiszteleti formákat, szent tárgyakat és helyeket, liturgiát, szent naptárat szent napokkal, megfelelő vallomásokat, üdvtörténeteket, mártírokat, erkölcsi kódexeket és magisztrális képviselőket tartalmaz. A vallási hovatartozás általában az önazonosítással kezdődik. Ahogyan nem minden keresztény gyakorolja a hitét, úgy nem minden önazonos LMBTQ személy mutat olyan viselkedésformákat, amelyek régóta a mozgalomhoz kötődnek. És ahogyan sok erkölcsi kérdés megosztja a keresztényeket, ugyanúgy ez a helyzet az LMBTQ világában is. A nézeteltérések érzelmi mélysége azonban arra utal, hogy vallási hitrendszerek alapjai ütköznek.
A nyelv és a tekintélyi struktúrák nem kevésbé kulcsfontosságúak az LMBTQ-világban, mint a mi hitünkben. Anthony Giddens brit társadalomelméletíró – Anglia vezető közéleti értelmisége és az egyik legismertebb ma élő szociológus – 1992-ben megjelent The Transformation of Intimacy [Az intimitás átalakulása] című könyvében megfogalmazta az új eszmék új szavakkal való megpecsételésének fontosságát: „Amint a szexualitás megértéséhez új terminológia áll rendelkezésre, az e terminusokban megfogalmazott eszmék, fogalmak és elméletek beszivárognak magába a társadalmi életbe, és segítenek annak újrarendezésében.” Ezért írta le Hunter a kultúrát a To Change the World [Megváltoztatni a világot] című könyvében úgy, mint a legitim elnevezések hatalmát. Rendszeresen azon kapjuk magunkat mostanában, hogy alapvető fogalmak miatt birkózunk ellenfeleinkkel. De néha még az új vallási mozgalmak is elébe mennek önmaguknak, és elbaltázzák szisztematikus ontológiájukat. Ahogy a Wall Street Journal egyik cikkírója nemrég megjegyezte:
A (Dobbs) ítélet ellen tiltakozóknak különös kihívást jelent, hogy most már némi nézeteltérés van közöttük arról, hogy pontosan mit és ki képviselnek. A baloldal zavarba ejtő belső vitát folytat arról, hogy mi az, hogy nő.
Valójában ez túl messzire vezethet. A Bud Light és a Target Corporation közelmúltbeli fellángolása, valamint a misztikus vita arról, hogy a drag queenek olvassanak-e mesét mások gyerekeinek azt sugallja, hogy sok embernek, bármilyen vallásúaknak és a nem hívőknek is elege van a hittérítésből. A liberális Amerikában – a keresztények körében is – bőven van vallási tolerancia, de kevés érdeklődés mutatkozik a gender binaritás „queering” forradalmi elképzelései iránt. A szexuális másság nem olyan probléma, amely megoldást igényel. A Human Rights Campaignnek, amely a „főhadiszálláshoz” a lehető legközelebb áll, látnia kellett volna, hogy ez bekövetkezik. Ehelyett LMBTQ „szükségállapotot” hirdetett az Egyesült Államokban, ami olyan, mintha vallási toleranciáért könyörögne. De amikor a szülők jogait nyíltan aláássák az erőfeszítéseikkel, a HRC-nek nem kellene meglepődnie, ha mindenféle vallású ember eleget hallott már a gyermekek „testi autonómiájáról”, vagy a gyermekek állítólagos képességéről, hogy tájékozott beleegyezésüket kifejezzék. Amint azt tapasztaljuk, az anyák és az apák továbbra is az értelem erőteljes bástyái maradnak a poszt-gender utáni új fordulatunkban, mert a testükkel, a testükben és a testükön keresztül mutatják meg azt a valóságot, amelyet Roe el akart rejteni vagy figyelmen kívül hagyni.
A liberális Amerikában rengeteg vallási tolerancia van – beleértve a keresztényeket is -, de kevés érdeklődés mutatkozik a gender binaritás „queering” forradalmi elképzelései iránt.
A keresztényeknek van egy sajátos antropológiája az emberi személyről és egy jobb, boldogabb hosszú távú elképzelésük az emberi boldogulásról. Sajnos sokan közülünk képtelenek ezt megfogalmazni. De most van itt az ideje annak, hogy világossá tegyük, miben hiszünk – az igazban, a jóban és a szépben -, és ennek most van az ideje. Bár még nem tudni, hogyan fog kinézni a Roe utáni társadalom, és hogyan fog a jelenlegi kulturális konfliktus a bíróságokon, a törvényhozásban és a konyhaasztalok körül zajlani, néhány dolog biztos. A finomkodás nem lesz elég. A fokozatosság nem lesz elég. A jótékonyság – a jóindulat, a kedvesség és a szeretet – mindig jó formában van. De ne higgyük, hogy a tisztelettudó vagy kedves viselkedés hatékonyan evangelizál, vagy megóvja az emberi személyről és annak felépítéséről, céljairól és céljairól alkotott régi elképzelésünket az ideológiai kihívóktól. Egy régi szentnek a házasságra és az oktatásra vonatkozó törvényekkel kapcsolatos megjegyzéseit átfogalmazva, ezen a két területen a keresztényeknek szilárdan kell állniuk és keménységgel, tisztességgel és – ha szabad hozzátennem egy kategóriát – jó ítélőképességgel kell harcolniuk. Egy világ, és nem csupán egy ország a tét.
Mark Regnerus a Public Discourse folyóirat munkatársa, az austini Texasi Egyetem szociológiaprofesszora, valamint az Austin Institute for the Study of Family and Culture vezető munkatársa. Kutatási területe a szexuális viselkedés, a család, a házasság és a vallás.
Forrás angol nyelven
